Események Az egyházközség életével kapcsolatos események

Adventi lelkigyakorlat 2014

Dátum: 2014. december 20. szombat
Utolsó módosítás: 2015. november 21. szombat
Kategóriák: Közösség
Címkék: Lelkigyakorlat, Adventi gyertyagyújtás

Egyházközségünk szokásos – minden korosztályt megszólító – karácsony váró lelki gyakorlatára az idén advent utolsó szombatján, december 20-án került sor a templomban. A lelki gyakorlatot „Magasból érkező ige” címmel Nobilis Márió atya vezette.

Az alkalom délután 4 órakor közös bűnbánati liturgiával kezdődött. Ezután a felnőtteknek Marió atya tartott elmélkedést. Ugyanebben az időben a gyermekeknek Czajlik Gabriella és Ribényi Orsolya tartott foglalkozást.

Az este a ½ 7-kor kezdődő, idei utolsó adventi gyertyagyújtással zárult. A gyertyagyújtáson Márió atya Kosztolányi Dezső "nem meséjét" mesélte el, melyet egy pap barátjának mondott:

"Olyan páratlan, tündöklő vallás egy sincs, mint a tiétek. Tiszta költészet… Ti nem is sejtitek, milyen széppé és változatossá tettétek az életet, amely magában fárasztó és unalmas. Ti ünnepeitekkel részekre bontottátok az évet. Szolgálatába állítottátok fel a csúcsokat: építészetben, szobrászatban, festészetben, zenében, költészetben egyaránt.

November 1-jén, amikor kezdődik az őszi vörös hervadás, kiviszitek az embereket a temetőbe, és meggyújtjátok a kegyelet gyertyáit és mécslángjait. Virággal borítjátok a sírokat, és figyelmeztetitek a világot az elmúlásra… 

Amikor megjön a december, hajnali misét tartotok. A hajnali kék ködben lámpásos emberek bandukolnak a kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek az „Ó fényességes szép hajnal”, kezdetű ódon ádventi éneket. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. És ti azt mondjátok: nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az ádventi emberek remélnek, és várják a fényt. A várakozásban kicsordul az ajándékozási kedv. 

Titokban vásároljátok szeretteiteknek az emléktárgyakat, hogy szeretettel ünnepeljétek együtt a fény születését. És a sötétség mélypontján, december 24-én, amelyet „szentestének” neveztek, megrendezitek Jézus születésének mámorában azt a hallatlan és páratlan karácsonyi tűzijátékot, amelynek sziporkái New York-tól Tokióig látszanak. – Akkora az öröm, hogy a világ táncra perdül. – De pár hét múlva ismét üstökön ragadjátok az embert, és azt mondjátok neki: Elég volt! Hamut hintetek a kijózanult fejekre, és azt mondjátok: Emlékezzél ember, hogy porból vagy és porrá leszel! És igyekeztek meggyőzni a világot, hogy mindenkinek szenvednie kell.

A Kálváriára járatjátok az embereket, és a szenvedés szépségeit magyarázzátok nekik… És megjön a nagyhét. Elnémítjátok a harangokat. Felállítjátok a nagy Halott sírját. És döbbenve áll a világ a nagy ravatalnál. Denagyszombaton felzúgatjátok a Rómából visszatért harangokat. Aranyos karingbe öltöztök, és megindul az öröm mámorában ujjongó körmenet. –Alleluja! Föltámadt Krisztus e napon! A körmenet szegélyén sorfalat állnak a fák, zöld rügyekkel figyelnek rátok. – Igen! Igen! – mondogatják. Valóban itt van a feltámadás, a tavasz! Olyan szép mindez, hogy az Egyházhoz akkor sem volna szabad hozzányúlni, ha Isten nem volna sem égben, sem bennünk.

Ha valami szörnyű hatalom kipusztítaná a világból a virágokat, a színeket, és hamuszürkévé tenné a földet, vagy eltörölné a modern ember játékszerét, a sportot, nem okozna akkora kárt, mintha az Egyházat törölné el."

(Harsányi Lajos: Emberek és események)



Ha fel szeretne iratkozni egyházközségünk levelező listájára, ahol a vasárnapi hirdetésektől kezdve, egyházközségünk mindennapjait érintő témákon át, egymást segítő felajánlásokig olvashat, kattintson a feliratkozás gombra és kövesse az utána leírt utasításokat!