Papjaink

Zsolnay Béla atya

Dátum: 2008. február 04. hétfő
Utolsó módosítás: 2018. december 24. hétfő
Kategóriák: Közösség
Címkék:

Zsolnay Béla nyugalmazott apátplébános

Zsolnay Béla atya

2008. február 4.
Elhunyt Béla atya

Türelemmel viselt hosszú, súlyos betegség után 2008. február 4-én elhunyt Zsolnay Béla címzetes apát, püspöki tanácsos, nyugalmazott pátyi plébános.

Temetése 2008. február 14-én volt Piliscsabán.

Zsolnay Béla 1916. június 10-én született Párkányban egy tizenkét gyermekes nagycsalád hatodik gyermekeként. Az érettségit követően 1934. július 30-án lépett be a jezsuita rendbe, amelynek 7 évig maradt tagja. Sorozatos betegségei miatt csak 1947 végén szentelték pappá Ráckevén.

Majd fél évszázadnyi Piliscsaba-klotildligeti szolgálat és azt követően pilisjászfalui kitérő után 1999 decemberében érkezett Pátyra, ahol az akkor még kis létszámú katolikus közösség élére állva megkezdte egy katolikus templom alapjainak letételét.
Saját megfogalmazása szerint néhány hónapra jött Pátyra, amíg az Úr magához nem szólítja. Nyolc évig szolgálta közösségünket...

2000-ben megalapította a Pátyi Római Katolikus Templomért Alapítványt. Az új templom alapkövét is ő tette le Takács Nándor püspök, valamint számos egyházi és állami vezető jelenlétében 2000. június 17-én.
2006 decemberében vonult nyugalomba.

Hitünk szerint földi halála egyben égi születésnapja is.

Nyugodj békében Béla atya!



Béla atya 90. születésnapi köszöntése
2006. június 11.


Béla atyát 90. születésnapja alkalmából a 2006. június 11-i szentmisén köszöntöttük fel. Ajándékként Budavári Zoltán egyházközségi világi elnök kedves szavain, Havas Vince egyházközségi gondnok virágcsokrán túl, egy a leendő templombelsőt három dimenziósan ábrázoló, gravírozott üveg kockát kapott az egyházközség tagjaitól.
A felirat:
"Az Úr azonban azt mondta neki: mikor elhatároztad, hogy templomot építesz nevemnek helyes volt a szándékod" (2Krón 6,8)

Béla atya 90. születésnapjára a Pátyi Római Katolikus Egyházközség tagjaitól 2006. június 10-én."

Béla atya 90 éves



Ha fel szeretne iratkozni egyházközségünk levelező listájára, ahol a vasárnapi hirdetésektől kezdve, egyházközségünk mindennapjait érintő témákon át, egymást segítő felajánlásokig olvashat, kattintson a feliratkozás gombra és kövesse az utána leírt utasításokat!