Templomépítés történet

Templomépítés 2015

Létrehozás dátuma: 2015. december 31. csütörtök
Utolsó módosítás: 2024. december 25. szerda
Kategóriák: Templom építés
Címkék:

2015. június-december. A templom végleges használatbavételi engedélyének megszerzéséhez szükséges minimális műszaki tartalom megvalósult, az engedély kiadásához a hatóság hiánypótlást írt elő, melyet plébániánk szintén teljesített. Várjuk a Budakeszi Járási Hivatal Építéshatósági Osztály határozatát.

A 2014. évi SZJA 1% felajánlásából összesen 637 869 Ft folyt be a Pátyi Római Katolikus templomért alapítvány számlájára. A korábbi évben és 2015 év során felhalmozott adományokból és adó felajánlásokból alapítványunk 3 millió forinttal járult hozzá a harangtorony külső burkolási munkálataihoz. A téglaburkolás és a bádogozás valós költségeihez még hiányzó összeget a Székesfehérvári egyházmegyei Hivatal ajánlotta fel. A tényleges munkavégzés végül novemberben kezdődhetett meg.

A Páty Község Önkormányzatánál összecsukható székek beszerzésére elnyert 400 ezer forintból végül 100 db szék beszerzése vált lehetővé – némi önerős kiegészítéssel.

Október 22-én, Szent II. János Pál pápa emléknapján rendeztük új templomunk búcsúját, melyre szeretettel hívtuk a testvér településekről érkezett vendégeket és Páty Község önkormányzati képviselőtestületének tagjait is. Az ünnepi szentmisét követően a templom közösségi termében került sor Géczy Olga festőművész tárlatának megnyitójára. A karmester végzettségű művészre hatalmas benyomást tett Szent II. János Pál alakja, munkássága és legelső sorban a pápa mély hite. II. János Pál egy alkalommal audiencián is fogadta a művészt. A festményeket Prof. Dr. Prokopp Mária művészettörténész mutatta be, áttekintve a pápa korának, valamint a festményeken megjelenő bibliai alakok életének főbb eseményeit.

Nagy örömünkre elfogadta meghívásunkat és 2016 adventjében koncertet ad templomunkban a 2013-ban Junior Prima, majd 2014-ben Prima díjas Angelica leánykar, Gráf Zsuzsanna vezetésével. A koncertre advent első hétvégéjén kerül sor, melyben a karnagy asszony állapodott meg Dr. Kővágó István egyházközségi jegyzővel.

2015. január-június. A Pátyi Római Katolikus Templomért Alapítvány 2014-ben 1 év időtartamra elnyert egy online hirdetési felületet a Google Inc. támogatásával, melynek célja a személyi jövedelemadó 1%-ok gyűjtése a templomépítés javára. Ez a hirdetés még 2015-ben is fut. Plébániánk sikeresen pályázott Páty Község Önkormányzatánál összecsukható székek beszerzésére, melyeket a templomban elhelyezve jelentősen növelhető az ülőhelyek száma egy-egy koncerten vagy liturgikus eseményen. Az elnyert 400 ezer forintból mintegy 50 db szék beszerzése válik elérhetővé. Az Emberi Erőforrás Minisztérium Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért felelős Államtitkárságának köszönhetően 4,85 millió forint állami támogatáshoz jutunk az idei évben a templomtorony külső burkolásához. A munka befejezéséhez mintegy 6 millió forint hiányzik.

A Székesfehérvári Egyházmegyei Hivatal április 26-án, vasárnap, gyűjtést szervez templomunk építésének megsegítése, a templom teljes körű és végleges használatbavételi engedélyének megszerzését célzó minimális műszaki tartalom megvalósulása, illetve templomunk építésének befejezése érdekében. A megvalósítandó műszaki tartalom az ideiglenesen lezárt részek szükséges mértékű végleges kialakítását (gépészet, kőműves munkák, kábelezés, villanyszerelés, festés, burkolás, tűzjelző munkák), valamint a használatbavételi engedélyhez nélkülözhetetlen szabványos parkolók elkészítését és a padlástér szigetelését célozza. Az építkezés költsége mintegy 20 millió forint, melyet az Egyházmegyei Hivatal biztosít számunkra a szerződések jóváhagyását és a munkák elvégzését követően. Sajnos az összeg a templomudvar és az utcára kivezető terület burkolását, valamint a templom körüli járdát helyettesítő kőzúzalék sáv kialakítását már nem tartalmazza.
Április 2-án közösen imádkoztunk templomunk védőszentjének, Szent II. János Pál pápa halálának 10. évfordulóján. A pápa szentté avatásának (2014. április 27.) első évfordulója alkalmából pedig az ünnepi misét követően híveink közösen tekintették meg a Szentatyáról készült dokumentumfilmet, „A fehér ruhás vándor"-t templomunk közösségi termében. Az ünnepi alkalmat szerény agapé zárta.
Május 15-én nagyszabású koncertre kerül sor. A Hohberg Katolikus Kórus és a Sóskúti Ifjúsági Zenekar ad nagysikerű közös koncertet templomunkban. A német kórust a magyar Bánrévy Ágnes, a sóskúti zenekart Kaszás Sándor vezényli.

Május 31-én fogadalmat tesz Plébániánk új képviselőtestülete, melynek mandátuma 5 évre szól. A testület világi elnöke Megtért Mária Magdolna, pénztárosa Jordán László, jegyzője Dr. Kővágó István. A Templomépítést Koordináló Bizottság tagjai Dr. Balló Zsófia, Budavári Zoltán, Gutowski Robert, Dr. Kővágó István, Reményi László és Schumicky András.



Ha fel szeretne iratkozni egyházközségünk levelező listájára, ahol a vasárnapi hirdetésektől kezdve, egyházközségünk mindennapjait érintő témákon át, egymást segítő felajánlásokig olvashat, kattintson erre a Hírlevél feliratkozás linkre és kövesse az utána leírt utasításokat!