• Archívum » 
• Templomszentelés » 
• Kilenced
•  » Békesség - 5. hét

Kilenced

Békesség - 5. hét

„Békességet hagyok rátok: az én békémet adom nektek. De nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, és ne is rettegjen!”  (Jn 14,27)

Mindenki békére vágyik. Békére kívül és békére belül. Jézus azt mondja: az Isten országa bennünk van (Lk 17,21). Ha tehát azt a kérdést tesszük föl magunknak, hogy mit tehetünk mi magunk a békéért – akár a világbékére gondolunk, akár arra, hogy közvetlen környezetünkben: családunkban, közösségünkben szeretnénk a békét munkálni -, akkor arra jutunk, hogy először is saját lelki békénk megteremtése a cél. Ez vezet aztán ahhoz, hogy képesek leszünk magunk körül is, sőt a világban is a békét munkálni. Hogyan találom meg a békét magamban? Isten képességekkel ajándékozott meg és vágyakat ültetett belém. Ismernem kell önmagamat: mire vagyok képes, és mire van szükségem a testi és lelki egyensúlyom eléréséhez (elég pihenés, mozgás, evés, ivás, kikapcsolódás és értékes időtöltés, ami feltölt, stb.), és oda kell figyelnem vágyaimra, hiszen végső soron ezek mozgatnak. Ha kapcsolatban vagyok Mennyei Atyámmal, mindennap elidőzök nála - bocsánatot kérek és adok; irgalommal vagyok saját gyengeségeim iránt és mások iránt is; kutatom az Ő rám vonatkozó tervét, és ahol felismerem akaratát, ott szolgáló szeretettel rendelkezésére állok; bízom Benne, gyakorlati gondviselésében, nap mint nap visszagondolva felfedezem, hogy hol ajándékozott meg közelségével – ha minderre valóban rászánok naponta pár percet, akkor meg fogom találni belső békémet. Az Istennel kapcsolatban élő ember tud békességet teremteni ott is, ahol kívül dúl a harc: gondoljunk akár Szent Maximilian Kolbe atyára, aki Auschwitzban lett szentté, akár a nemrég elhunyt Placid atyára, aki a Gulág rettenetében is meg tudta őrizni belső békéjét, s ezáltal sokaknak nyújtott maga is vigaszt és békességet. Forr a világ körülöttünk. Fontos, hogy edzésben legyünk. Gyakorolnunk kell és erősödnünk, hogy ha eljön a harc ideje, akkor erős lélekkel, belső békével tudjunk küzdeni a magunk és mások békéjéért.

Ferenc pápa Kolumbiában a következő szavakat mondta 2017. szept. 8-án: „A megbékélést nem elvontan kell elképzelnünk; ha így tennénk, akkor csak terméketlenséget hozna, nagyobb eltávolodást eredményezne. A megbékélés azt jelenti, hogy ajtót nyitunk az összes és minden egyes személynek, aki megélte a konfliktus drámai valóságát. Ha az áldozatok legyőzik az érthető bosszúvágyat, akkor a békefolyamatok leghitelesebb szereplőivé válnak. Kell, hogy legyenek néhányan, akiknek van bátorságuk megtenni az első lépést ebbe az irányba, és akik nem várják, hogy mások tegyék meg azt. Elég egyetlen jó ember ahhoz, hogy felcsillanjon a remény! És bármelyiketek lehet ez az ember! Ez nem jelenti azt, hogy félreismernénk vagy nem látnánk meg a különbözőségeket és a konfliktusokat. Nem az egyéni vagy strukturális igazságtalanságok igazolásáról van szó. A konkrét megbékéléshez folyamodás nem szolgálhatja igazságtalan állapotok elfogadását, hanem az, miként Szent II. János Pál tanította, „testvérek közötti találkozás, akik képesek ellenállni az önzés kísértésének és lemondani látszatigazságosságot teremtő kísérletekről; erős, nemes és nagylelkű érzelmek gyümölcse, melyek olyan együttélés kialakításához vezetnek, amely minden egyén megbecsülésén és minden polgári társadalom saját értékének tiszteletén alapszik” (Levél El Salvador püspökeinek, 1982. augusztus 6.). A megbékélés ezért mindenki hozzájárulásával megfoghatóvá és szilárddá válik, lehetővé teszi a jövő építését és növeli a reményt. A megbékélés melletti őszinte elköteleződés nélkül a béke megteremtésére irányuló minden erőfeszítés kudarchoz fog vezetni.”

„ Nincs béke igazságosság nélkül, és nincs igazságosság megbocsátás nélkül: fáradhatatlanul ismétlem ezt az intelmet mindazok felé, akik ilyen vagy olyan meggondolásból gyűlöletet, bosszúvágyat, pusztító szándékokat táplálnak magukban.
A megbocsátás ajánlása nem azonnal érthető, és nem könnyű az elfogadása; bizonyos értelemben paradox üzenet. A megbocsátás ugyanis rövid távon mindig látszólagos veszteséggel jár, hosszú távon azonban valós nyereséget hoz. Az erőszak ennek épp ellentéte: pillanatnyilag látszólagos előny mellett dönt, de hosszabb távon valóságos és maradandó veszteséget okoz. A megbocsátás gyöngeségnek látszik; valójában azonban mind a megbocsátóban, mind a megbocsátást elfogadóban nagy lelki erőt és mindenre kész erkölcsi bátorságot tételez föl. Ahelyett, hogy megalázná a személyt, a megbocsátás teljesebb és gazdagabb emberséghez vezeti, mely ezek után képes önmagában felfedezni a Teremtő fénysugarát.
E viharos időkben találja meg az emberiség családja az igaz és tartós békét; azt a békét, amely csak az igazságosságnak az irgalommal való találkozásából születhet!”  (Szent II. János Pál pápa üzenete a Béke 35. világnapján, 2002. január 1.)

Szent II. János Pál pápa! Kérlek, segíts eljutnom a belső békességre, és segíts,  hogy ezáltal a környezetemben is szolgáljam a békét!

Miatyánk…

Üdvözlégy…

Dicsőség…

Urunk, kérünk, segíts bennünket, hogy templomodban élő közösségünk légköre mindig a Te szeretetedet sugározza!